ilkeicsaba

A sorozat III. adásában a szakemberek tovább folytatják az átmentett és eltitkolt állambiztonsági múlt elemző feltárását, rámutatva az 1990 utáni politikai elit mulasztására és cinizmusára. Arra a máig tartó szégyenteljes állapotra, hogy törvényes rendezés nélkül fenntartották a jogállamisággal ellentétes gyakorlatot, a tisztázatlanság és a bizalmatlanság légkörét, a zsarolás, az időzített lejáratás és az aktuálpolitikai haszonszerzés lehetőségét. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után az ÁVH visszafogadott állománya közvetlenül a szovjet elhárításnak dolgozik, Szerov hadseregtábornok KGB-s gépezete korlátlanul nyomoz, kihallgat, jegyzőkönyvet vesz fel, bíróság elé visz, így a Dudás-perben vagy a Tóth Ilona elleni eljárásban. A KGB törvénytelen tevékenységéről alig található levéltári irat az ÁBTL-ben, csak gyenge utalások olvashatók elvétve. Az orosz levéltárak megközelíthetetlenek. Szó esik arról is: mi miért hiányos vagy hiányzik indokolatlanul az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, hogyan tartanak vissza iratokat a jogutód titkosszolgálatok. Például a volt belügyi hírszerzés (BM III/I. Csoportfőnökség) és a HM felderítői (MNVK/2) nyomán létrejöttek, amelyek elszántan és megmagyarázhatatlanul őrzik a kutatók elől a letűnt Magyar Népköztársaság és a Varsó Szerződés elavult titkait. (31 év elteltével sem változott a helyzet. Nem engedélyezett a szakemberek kontrollja, nincs válasz arra: kinek a politikai céljait szolgálja ez a poros szemlélet?) Visszatérő kérdés: hova tűntek egyes iratok az egykori Állambiztonsági Nyilvántartóból, a papír alapú, a számítógépre vitt és a mágnesszalagokra írt adatok sora? Hogyan készült az állambiztonság a rendszerváltásra, milyen manipulációval, selejtezéssel, iratmegsemmisítéssel és mekkora káosz lehetővé tételével? Mi történt 1990 tavaszán a hatalomváltáskor? Hogyan váltottak rendszert és kenyéradó gazdát néhány óra alatt a hálózati személyek százai? Miként hamisították meg múltjukat, s kaptak új beosztást és feladatot az új elnevezésű szolgálatoktól? Néhányan csak tegnap szereltek le, mások a mai napig ott vannak a háttérben, a pártok holdudvarában, megbízható kisegítőként, jól megfizetve, biztos nyugdíjjal. S voltak-e ügynöklisták? Ilkei Csaba így válaszolt: „Ügynöklisták pedig voltak. Készíteni tilos volt őket, de a politika néha áthágta ezt a szabályt. Másrészt, akkor is voltak előrelátó emberek, akik másolatokat készítettek és kilopták az iratokat a hivatalos helyekről.” (Ma pedig csak addig nincsenek listák, míg össze nem állítjuk őket.) Ilkei Csaba állambiztonsági könyvei az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában olvashatók: https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=ilkei

Varga Imre 80. születésnapja alkalmából beszélgetett egymással két siófoki: a műsorvezető (1939) és vendége (1923). Varga ezért jobban megnyílt, mint máskor: saját versét mondta el és titkairól is vallott (a lexikonok sem tudják eredeti nevét és születési helyét, s azt, hogy örmény vér folyik ereiben, továbbá: nem az édesapja nevelte, hanem anyai nagyapja, s nem szobrász akart lenni, hanem esszéista és költő.) Megemlékezett arról is, hogy amikor Ilkei édesapja: Ilkei (Istráb) Zoltán tanár, 1926-ban Nagykőrösről Siófokra érkezett, náluk lakott évekig, formálta gondolkodását és már 4 éves korában megtanította olvasni, úgy, hogy 6 éves korára már túl volt az elemi iskola minden olvasmányán. Hálából róla, első tanáráról mintázta a Mártírok szoborcsoport értelmiségi alakját, ma is ott áll Siófokon a katolikus templom és a vasútállomás közötti parkban. (A szobortöredék két másik tagját Varga Imre édesapjáról: Varga Mátyásról és anyai nagyanyjáról: Fekete Rozáliáról formálta.) Varga Imre munkássága nélkül nem lehet XX. századi magyar szobrászatról beszélni, s a XXI. század plasztikájának története is vele kezdődött. Itthon és külföldön összesen 300 alkotása látható. A Rákosi korszakban nem tudták neki megbocsátani „Horthysta katonatiszt” múltját, azt, hogy repülő főhadnagyként kétszer kapta meg a Signum Laudist, s egyszer a Vaskeresztet. Művelt öntörvényűként a maga útját járta, akit nem érdekelt, hogy figyelnek rá vagy sem, s nem esdett a megrendelők kegyeiért. A formai játékok nem elégítették ki, sohasem kötelezte el magát semmilyen divatos irányzat mellett. Gyakran idézte Benedetto Crocét: „ A világból csak annyit ismersz, amennyit ki tudsz fejezni belőle.” Más szóval: csak az a gondolat a tied, amelyet meg is tudsz fogalmazni. Ismét másképp: térben és időben csak az az anyag marad meg utánad, amit újra tudtál álmodni a világ számára úgy, ahogyan azt más nem tudta. 2019. december 9-én, 96 éves korában hunyt el. Halála előtt ezt mondta Ilkei Csabának: „Féltelek, vigyázz magadra!”

A mélyről jött Békés megyei szegény fiú, Szalkai Zoltán (1961) operatőr-rendező azért tudott beérkezni a filmes világba, mert eredeti tehetségéhez olyan tisztességes szándék, jellem és elszántság társult, amellyel végig lehetett járni a megpróbáltatások útját. Hamar rájött, hogy az a hatalom, amelyben felnőtt és reménykedett, hamis és követhetetlen, támogatása nélkül egyedül és üres zsebbel kell nekivágni a világnak, csak önmagára számíthat feleségén kívül. Nem Amerikának vette az irányt, hanem a legzordabb valóság színhelyei felé: Vietnamtól Indonéziáig, hogy aztán nélkülözve gyalogoljon fagyban és hóban az Uralon túl, farkascsordák üvöltése közben megérkezve a Gulag táborok földjére, ahol még szovjet elítélteket talált. Kamerája előtt kért bocsánatot minden magyartól Fegya, aki 56-ban Budapesten harcolt és könnyek között vallotta be: lelőtt egy magyar kislányt és fiút. Regénybe illő azoknak a magyaroknak a sorsa is, akiknek leszármazottjaival Alaszkán találkozott, ahova mindenes munkatársként a felesége is elkísérte. A sikert csak a bátrak érdemlik meg.

A riport egy megalázó pártállami eljárásról szól, egy elismert és megbecsült asszony kálváriájáról. Kiss Györgyné, a Bizományi Áruház Vállalat szombathelyi boltjának dolgozója 40 évesen belerokkant az őt ért rosszhiszemű és alaptalan vádaskodásba. 1983 december 22-én váratlanul letartóztatta a rendőrség. Hiába mozdultak meg érte munkatársai, mértékadó személyiségek, társadalmi és tömegszervezetek a megyeszékhelyen, a karácsonyi és újévi ünnepeket a rendőrség alagsori fogdájában kellett töltenie. Két évig harcolt igazáért, a pereskedés végén 1986-ban a Legfelsőbb Bíróság jogerősen felmentette a megalapozatlan vádak alól. Ennek ellenére nem vette vissza volt vállalata, a Bizományi Áruház budapesti központja. Sem anyagi, sem erkölcsi elégtételt nem kapott, a bosszú erősebb volt az igazságszolgáltatásnál. Az Új Reflektor Magazin című érdekvédelmi riportműsor Ilkei Csaba vezetésével az MTV egyik legnépszerűbb és legnézettebb műsora volt 1984 és 1999 között. Kritikai hangvételével, valóságfeltáró tartalmával a rendszerváltoztatás előkészítője volt.

Négy nappal az uniós népszavazás után, amikor Athénben Magyarország is aláírta a bővítési dokumentumokat, a beszélgetés részvevői kritikájuknak és fenntartásaiknak adtak hangot a csatlakozásról. Féltették a kis nemzetállamok szuverenitását, szabadságát, földjét és kultúráját a nemzetközi magánvagyonokra épülő pénzoligarchiák hatalmától, amely kormányok felett álló, központilag irányított globális hálózat. Az Európai Unió eddigi története igazolni látszik a csatlakozáskor elhangzott aggályokat.

A rendszerváltó politikai elit máig érő bűne, hogy a szovjet mintára működtetett állambiztonsági szervezetet nem felszámolta, hanem átmentette, nem feltárta, hanem elhallgatta, nem a felelősöket kereste, hanem a kiskapukat, nem vált meg a hálózattól, hanem saját hasznára beépítette hátországába, sőt a magyar országgyűlésbe is. A könnyen kijátszható átvilágítási törvény csak a társadalom megtévesztésére volt jó. A szolgálatok gyakran megvezették a politikusokat, a lebeszélő emberek mindig megindultak, amikor kellett, a politikai pártok fertőzöttségük fokától függően rettentek vissza a jogi lépések következetes végig vitelétől.Egyes pártok szerecsenmosdató akció brigádokat vetettek be, küldtek a bíróságra kedvenc ügynökük megmentése érdekében, komikus hazudozás folyt köztudott tényekről. Ma viszont, amikor már megnyílt az állambiztonsági mágnesszalagok hálózati adattára, nincs bátorságuk és tisztességük beismerni: mégsem volt hamis az az állambiztonsági 6-os nyilvántartó karton, aminek a valóságát megerősíti a feltárt adattár. Mintha a volt ügynököknek ma is kötelező lenne a végtelenségig tagadni, soha nem kérni bocsánatot, soha nem adni elégtételt az áldozatoknak. Harminc év elteltével továbbra sincs politikai akarat az érintett állambiztonsági hálózati személyek lehetséges teljes körének nyilvánosságra hozatalára. Időnként a túlszaporított, államilag létrehozott történeti kutatóintézetek valamelyikének jól fizetett dolgozója lojalitását bizonyítandó kijelenti, hogy nincs szükség új ügynöktörvényre, ügynöklisták sincsenek, nem a listát, hanem a politikai "struktúrát" kell feltárni, az embereket pedig egyáltalán nem érdekli ez a téma. Ezzel szemben ezek az önmagukkal roppant elégedett intézetek véletlenül sem kezdeményezték az elavult 2003. évi III. tv. korszerűsítését, az utasításokat adó politikusok neve már rég ismert, ügynöklisták csak addig nincsenek, míg össze nem állítják azokat, az emberek pedig azért passzívak, mert leszoktatták őket arról, hogy beleszólhassanak a döntésekbe. A megpróbáltatásokat elszenvedett áldozatnak egyedül kell harcolnia igazsága kiderítéséért, s ha ez sikerül is, neki kell gondoskodnia a nyilvánosságról. A jelenlegi kormány sem akarja parlamenti jóváhagyással, kormányzati forrásból és végrehajtási felelősséggel következetesen végigvinni a múlt lehetséges megismerését az állami élet minden területén , beleértve az igazságszolgáltatás és a tájékoztatás fórumait is. Ezért söpör le minden újabb törvényjavaslatot a rendezésről, a kérdéskör teljes körű tisztázásáról. Erősítve ezzel azt a cinikus álláspontot, miszerint hagyni kell, hogy az ügynökügyek az érintettek kihalásával oldódjanak meg véglegesen, mert minden más megoldás veszélyes és veszteséges az aktuális hatalom számára. (Ilkei Csaba interjúalanya: Dr. Révész Béla ma már PhD. egyetemi docens a Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának Politológiai Tanszékén.) Ilkei Csabának a témával kapcsolatos tanulmánykötetei az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában érhetők el: https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=ilkei

A stúdióbeszélgetés II. adásában arról esik szó, hogyan alakult "a megszüntetve megőrzött államvédelmi hatóság" sorsa 1956-ban és forradalom leverése után. Nagy Imre 1956 október 28-i rádióbeszédében hiába jelentette be az ÁVH megszűnését, ez csak szándék volt és nem jogi aktus. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány november 7-én még nem támogatja az államvédelmi szervek visszaállítását, sőt, amikor vidéken mégis újra akarják szervezni a Hatóságot (erős szovjet ösztönzésre), Münnich Ferenc miniszterelnök-helyettes, a fegyveres erők főparancsnoka ezt megtiltja 5003/1956.XI.7.B.M.sz. rendeletével. Amikor november 8-án Szerov hadseregtábornok, a KGB főnöke beront Münnichhez és tiltakozik az intézkedés ellen, mondván: a megbízható volt ávéhások segítségére nagy szükségük van a tisztogató szovjet különítményeknek, Münnich nem enged, hanem a november 4-i kormány-nyilatkozatra hivatkozik, melyet Moszkvában jóvá hagytak, s melyben benne van az ÁVH megszüntetése. Pőcze Tibor miniszterhelyettes, országos rendőrfőkapitány és Mátyás László ezredes, a Politikai Nyomozó Főosztály vezetője továbbra is jól érzi: a kompromittálódott és gyűlölt szervezet tagjait nem szabad visszaengedni a rendőrség soraiba. Nagy nyomás nehezedik rájuk. Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának november 11-i ülésén Münnich még támogatást kap, Kádár János aznap rádióbeszédben jelenti be az ÁVH megszűnését, másnap pedig a Magyar Honvéd és a Népszabadság közölte a belügyminiszteri rendelet végrehajtási utasítását. Mégis ellentmondásos a helyzet. A megyék nem látnak tisztán, a volt ávéhások erőszakosak, élvezik a megszállók bizalmát. 1956. november 19-én Pőcze Tibor országos rendőrfőkapitány kiadja 14/1956 sz. utasítását az 5003-as sz. rendelet végrehajtására, ebben a rendőrség bűnügyi szerveit, osztályait kötelezi az államvédelmi feladatok ellátására. A Fegyveres erők miniszterének 20-952/1956.sz. utasítása alapján Mátyás László r. ezredes aláírásával megjelenik a végrehajtandó parancs: 1956. december 1-ig valamennyi államvédelmi beosztottat el kell bocsátani. Az elbocsátás oka: a szerv megszűnése! Fordul a kocka az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának november 21-i ülésén. Felkészítetten jönnek a szerecsenmosdatók - köztük - Czinege Lajos és Földes László. Piros László volt belügyminiszter a tanácsadója Szerov hadseregtábornak, aki megvádolja Münnichet az államvédelmi munka szétzüllesztésével. Pőczét menesztik (utódja: Garamvölgyi Vilmos), Mátyás ezredesre csak 57 februárjában kerül sor. 1957 januárjában megtörténik az ávéhás állomány felülvizsgálata Dögei Imre vezetésével. Az eredmény döbbenetes: 4986 ávéhás közül csak 15-öt találtak alkalmatlannak a további a munkára! Mindenki más elfoglalhatta helyét az új rendőri és a hamarosan újra építkező állambiztonsági struktúrában .A műsor végén nézői kérdésre válaszolva Ilkei Csaba megnevezi az ÁVH „verő csoportjának” leghírhedtebb verőlegényeit: Princz Gyula, Réh Alajos, Faludi Ervin, Moravecz László, Kajli József, Kovács István.

Akik a mai napig akadályozzák az 1990-ben átmentett állambiztonsági múlt feltárását, jó néhány legendával próbálják elhitetni a feladat megoldhatatlanságát. Például: olyan nagymértékű iratmegsemmisítés folyt 1956-ban és 1989-90-ben, hogy ma már megismerhetetlenek az állambiztonság titkos tevékenységének mélységei és részletei. El akarják hitetni azt is: az embereket nem érdekli egyetlen titkosszolgálat sem, ők azt is elfogadják, hogy a volt hálózati személyek jelenleg is a közélet részvevői, elismert és kitüntetett közvélemény formálók. Kit érdekelnek ma már a volt ávéhások, politikai nyomozók, verőlegények és más elhíresült véres kezűek? Ki emlékszik rájuk? Pedig tegnap még itt voltak parancsnokaik, s fájdalmas nyomokat hagytak. Köztük például: Péter Gábor, Tömpe András, Villányi András, Szűcs Ernő, Janikovszky Béla, Zsidi Gyula, Décsi Gyula, Károlyi Márton, Ferencsik József, Dékán István, Farkas Vladimir és mások. Majd az 1956 utániak: Tömpe István, Mátyás László, Horváth Gyula, Ács Ferenc, Hollós Ervin, Rácz Sándor, Galambos József. S a rendszerváltás előtti BM III. (állambiztonsági) Főcsoportfőnökség rettegett vezetői, így Harangozó Szilveszter, Rajnai (Reich) Sándor, Bogye János, Rédei Miklós, Horváth József, Pallagi Ferenc és a többiek. Kit érdekelnek? A felbomló és megosztott társadalomban inkább a celebek a fontosak, a nyugati sztárok, a különcök, a beteges magamutogatók, a meghökkentő életvitelűek, a kábítószer és a nemi élet örültjei. A beszélgetés részvevői: M. Kiss Sándor történész, egyetemi tanár és Cseh Gergő Bendegúz történész-levéltáros 1945-ig nyúlnak vissza a titkosszolgálati múlt megismertetésében, így a PRO, az ÁVO és az ÁVH létrejöttéhez és szovjet mintára zajló tevékenységéhez, amely Péter Gábor és Tömpe András személyes rivalizálásával kezdődött. A műsor végén Ilkei Csaba válaszol arra a nézői kérdésre is: hogyan halt meg Elbert János irodalomtörténész, a politikai rendőrség „Firkász” fedőnéven beszervezett informátora 1983 március 9-én a siófoki móló melletti sekély vízben? Véletlen baleset volt vagy politikai gyilkosság?

Barátom, iskolatársam, közéleti küzdőtársam: Szigetvári György (1926 - 2018) Ybl-díjas építészmérnök ahhoz a generációhoz tartozott, amely Sajó Sándorral együtt kérdezte: „Magyarnak lenni, tudod mit jelent? Küzdelmet, fájót, véges végtelent.” Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely az iskolában imával kezdte az órát, s úgy fejezte be a tanítást: „Hiszek Magyarország feltámadásában!” Nekünk a kaposvári Somssich Pál – később Táncsics Mihály - Gimnáziumban még voltak klasszikus, tudós tanáraink, akik nem szegődtek politikai pártok szolgálatába, hanem kitartottak a nemzet mindenkori érdekei mellett. Gyuri 36 évig tervezett, épített, gyarapított Somogyban és a Dél-Dunántúlon. Amikor 1957-ban, mint vállalati Munkástanács-elnököt letartóztatják és vizsgálati fogságba vetik, a munkások összeadják a fizetését és elviszik a családjának. Amikor 1986-ban 60 éves lett, s megkapta az Ybl Miklós díjat, távozásakor egy búcsúkártyát tett munkatársai rajzasztalára: „Körülöttem a tél hava pelyhez, a világ hófedte, fehér. Elértem a hídhoz, melyhez egyszer mindenki elér.” Az akkori építésügyi miniszter – egyebek között – azt köszönte meg neki, hogy iskolát teremtett a műemléki tervezésben és kivitelezésben. Makovecz Imre ennél tovább ment, s így köszöntötte: „Gyurkám, végigcsináltad, amit Európa követelt tőlünk, annak ellenére, hogy nem hajnallott ki, pedig folyvást hajnalt vártunk. Elveszett háborúk, idegen katonák, odvas szívű emberkreatúrák, koboldok ellenére kellett élni, sok rossz közül mindig a legkevésbé torzat választva, önmagunk tiszta erejéből áldozva újra és újra, igazi döntések helyett mindig rosszabbra kényszerítve, mindig önmagunkat és a testvért sértve. Mégis, tudom, a gerinced nem törött el, szellemedet műveltséged megmentette, az iroda, melyet vezettél, európai emberek gyülekezete maradt. Akárhogy is, de győztél, Gyurka! Szomorúsággal búcsúzom, hogy kilépsz az aktív építészek közül, de büszkén is Rád, mert azok közé tartozol az én szívemben, aki ember maradt az egyre sűrűsödő homályban.” Az itt következő televíziós interjút 77 éves korában, 2003. október 15-én készítettem Szigetvári Györggyel a Budapest Televízió „Különös” című sorozatműsorában. Dr. Ilkei Csaba

Jó néhányszor leírtuk, de nem elégszer: jogunk, sőt kötelességünk megismerni nemzeti történelmünket, annak legsötétebb oldalait is. Azokat, amelyeket ma is takargatnak, elrejtenek előlünk. Jövő-menő kormányok immár 30 éve eltűrik, hogy az egykori állambiztonsági szolgálatok vezetőinek, hivatásos állományának, hálózati személyeinek nem kell távozni a közéletből, s a közvéleményt formáló személyiségek köréből. De a zsíros gazdasági állásokból sem. Elfogadják további szolgálataikat, felelős, bizalmi pozíciókba helyezik őket. Az emberek túlnyomó többsége nem jár levéltárakba kutatni, nem tudja azt sem: mit írtál le, elhiszi, ha ügyesen hazudsz, ha szánalmat keltesz magad iránt, ha bagatellizálod a történteket, s meg is sajnál: nem baj, mi így is szeretünk. Nem kell bocsánatot kérni, már nem szokás, pártod sem fog elítélni, leváltani, ellenkezőleg: ápol és eltakar, megvéd a rivális párttól, sőt, küld lapjától egy tájékozatlan és felkészületlen újságírót is, akinek azt mesélsz, amit akarsz, le fogja írni, nem kérdez rá a lényegre, nekünk dolgozik. Alig akadt olyan besúgó, aki lebukása után azt mondta: „Bocsánat, nem kellett volna. Ha valakinek erkölcsi kárt okoztam, kész vagyok megtéríteni vagy lehetőségeim szerint jóvá tenni.” Az egykori tábornokok, főtisztek, tisztek időben rendszert váltottak és átmentették kapcsolati tőkéjüket, információs bázisukat a biztonsági és biztonságtechnikai piacra. A nem jogállami módszerekkel megszerzett információk gyümölcsöznek és kamatoznak. Információk adásvétele és cseréje, titkos adatok gyűjtése nyílt és sötét úton. Üzleti hírszerzés és elhárítás, titok-szakértés, magánnyomozás, őrzés és védelem, pénznyerő automaták üzemeltetése, milliárdos újgazdagok vállalkozásainak, bizalmas háttér ügyeinek intézése. Jól fizető állások kiérdemesült tovább szolgálóknak, akik rezzenéstelen arccal hirdetik: „Magán fedésben pártokat is kiszolgálunk. Mi ott vagyunk a nagy politika gazdasági-pénzügyi hátterében megújulva, de a régi erővel.” A stúdió beszélgetés főbb témakörei: 1., Van-e folytonosság az állampárti és a jogállami titkosszolgálatok között? 2., Mi a különbség az állami és az alternatív titkosszolgálatok között? 3., Az „alternatív” magánnyomozó cégek nyújthatnak-e illegális szolgáltatásokat politikai célokra? 4., A politikai befolyásolási lehetőségeket tekintve hol húzódik a határ az állami és a magán titkosszolgálatok között? A titkosszolgálatok nemcsak eszközei a politikának, hanem alakítói is? 5., A múltban való jártasság mennyiben jelent versenyelőnyt? Ilkei Csabának a témával kapcsolatos könyvei olvashatók az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában: https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=ilkei

Magyarország társadalmi, gazdasági, pénzügyi, továbbá szellemi, lelki, morális leépülésének, elszegényedésének valódi okai nem a jelentéktelen és kisszerű hazai politikai pártok csatározásai körül keresendők. A bábokat máshonnan mozgatják, a sakktáblák játszmáit máshonnan irányítják. Többször hangsúlyoztam már alaptételemet: a nemzetközi pénzintézetek és multinacionális nagyvállalatok magánvagyonára épülő pénzoligarchia kormányok felett álló globális hatalom, amely egyúttal – a nyilvánosságot és a demokratikus döntéseket kerülő – titkos szervezetek központilag irányított hálózata is. Ennek a világhatalomnak legfőbb eszköze a pénz és az eladósítás uzsorakamattal. Így van ez 1891 óta, amikor Lord Rothschild angliai központtal létrehozta a Rhodes Társaságot és annak legbelsőbb irányító testületét, a Round Table-t, teljesítve ezzel Cecil Rhodes angol pénzmágnás azon végakaratát, hogy a világ legnagyobb bankjai által ellenőrzött modern világtársadalmat hozzanak létre. A pénzuralom alapjain terjeszkedő neoliberális világrend leggyakoribb áldozatai a kis nemzetállamok, melyeket antidemokratikusan létrehozott, ellenőrizhetetlen nemzetek feletti szervezetekbe kényszerítenek be. Az uzsoracivilizáció tendenciája tartósan megmutatkozik a következő ellentétekben: - termelőgazdaság helyett pénzgazdaság, - teljesítmény helyett spekuláció, - emberközpontú gazdaság helyett pénzközpontú, - ellenőrzött közhatalom helyett ellenőrizhetetlen magánhatalom, - érdemi, tartalmas demokrácia helyett formális és kiüresedett demokrácia. A pénzoligarchia által kiválasztott elit igazi hatalma a pénz feletti korlátlan ellenőrzésből fakad. 1913-ban sikerült rávenni az amerikai törvényhozást, hogy adja át az ország pénzkibocsájtási jogát, hitelrendszerét a Federal Reserve Bank (FED) nevű magántulajdonban lévő központi banknak. Így szabadult meg a pénz a kötelező aranyfedezetétől. S az amerikai elnökök fölött azóta trónol a magántulajdon kiszámíthatatlan háttérhatalma, amely ellentmondást nem tűrő befolyását Kelet-Európa leigázásával tervezi tovább építeni. Ehhez azonban szüksége van a nemzeti elitek árulására, behódolására, például a nemzeti vagyon kiárusításával, az állami vállalatok tönkretételével, külföldieknek történő átjátszásával. A harmadik világháború elmaradt, szerepét a pénz pusztító ereje vette át, érvényesítése a globalizációval zajlik. Akinél a pénz van, az terjeszkedhet. Mindezzel szemben dolgozta ki a Nemzeti Összefogás Programját a beszélgetés egyik részvevője: Mándoki Andor, akkor 86 éves mérnök-közgazdász, kifejtve, hogy idegenek helyett a magyarok érdekeit szolgáló új gazdaságra van szükség. Elég volt abból, hogy 1990 óta kergetnek adósságcsapdába a befektetők, a multik, a bankárok. Hitelek felvételére kényszerítenek, uzsorakamattal sanyargatnak, követelik a gyenge forintot és az inflációt, s végül a földjeinket akarják megszerezni. Egy túlprivatizált országban túlteng a külföldi tőke és aránytalanul nagy a befolyása, érdekeit sajnos érvényesíteni tudja a törvényhozásban is. A spontán privatizáció, a vagyonátmentés, az olajszőkítés, az eladósítás után nem épülhet a jövő generációinak terhére az Új Világrend Magyarországon még több hazugsággal, népbutítással, anarchiával. De nekünk nem kellett a Milton Friedman, Nobel díjas közgazdász ajánlotta elmélet és módszer sem – amit Drábik János pártfogolt -, helyette ránk ragasztották a konvergencia programot. Minden áron és eszközzel, figyelmen kívül hagyva egy elszegényedett, testileg, lelkileg, szellemileg, morálisan leépült társadalom teherbíró és öngondoskodó képességét, megannyi szociális segélykiáltását. Majd jött a megváltó gondolat: a mélypontról való kilábalást az uniós csatlakozás jelenti. Ma ott tartunk, hogy már tegnap ki kellett volna lépnünk. De az értelemellenes, abszurd agyament gondolkodás abnormális gátlástalansággal és páratlan médiatámogatással rohan tovább a teljes felbomlás és pusztulás felé. Ilkei Csaba

Nemzeti történelmünk tanúsága szerint, nincs még egy nép Európában, amely annyit szenvedett volna, mint a magyar. Történelmünk a megpróbáltatások sorozata. Szabadságharcainkat eltiporták, forradalmainkat vérbe fojtották, a nemzetet elárulták, két világháborúba belekényszerítették, az országot feldarabolták, többszörösen kifosztották. Trianon lelki sebei ezer évig sem múlnak el. És mégis: a magyarság szabadságszeretete a nemzet megtartó ereje, amely a legnemesebben formálta a nemzeti öntudatot. Amikor 1848-ban nagy veszély leselkedett rá, Széchenyi István így figyelmeztetett: „A világ tarka kozmopolitái, az emberiségnek csömörletes örömhősei nevetségessé akarják tenni a nemzeti öntudatot és az azt hordozó nyelvet, mely pedig egy nemzetet megújítani segít.” De vajon jól, s eléggé ismerjük-e szabadságharcaink történetét? Tudjuk-e, hogy az 1848-as európai forradalmi megmozdulásokat az a nemzetek feletti pénzkartell szervezte és mozgatta, amely tervei végrehajtására felhasználta saját alapítású szabadkőművességét: az illuminátus rendet és az annak irányítása alá került párisi Grand Orient szabadkőműves páholyt? A pénzkartell legfőbb ellenfele az abszolutizmus volt, a dinasztikus és katolikus dunai monarchia. Az 1948-as magyar szabadságharc igazi oka valójában az önálló magyar pénz megteremtése, amelyet Kossuth Lajos szorgalmazott. A békés forradalom sohasem változott volna át fegyveres harccá, ha a pénzhatalom akkori irányítói, jelesül: a Rothschild tulajdonban lévő Osztrák Nemzeti Bank nem robbantja ki a fegyveres konfliktust a bécsi udvar és az önálló közpénzrendszert követelő magyar kormány között. A magyar fejlődés legfőbb akadálya akkor is a pénz és a hitel hiánya volt, akárcsak ma. Szabadságharcaink valós történetét csak a nemzetközi összefüggések és a háttérhatalmak titkos történetén keresztül ismerhetjük meg. Az Európai Unió a nemzetközi pénzoligarchia uralmi rendjének egyik regionális alrendszere. Benne nem a nemzeti önrendelkezést fenntartó együttműködésről, a Kelet-Közép-Európai Konföderációról van szó. A magyar nép ismét válaszút előtt áll: örökös eladósodottság, az önrendelkezés elvesztése és a nemzet fogyása vagy közpénzrendszer, önrendelkezés, létbiztonság és harmónia, a nemzet gyarapodása lélekben és szaporulatban. Ilkei Csaba

A beszélgetés két hónappal a második Gyurcsány kormány (2006. VI. 9. - 2009. IV. 14.) bukása és Bajnai kormányának (2009. IV. 16. – 2010. V. 29.) színre lépése előtt készült. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy Magyarországon a világválság nélkül is válság van. Mindenekelőtt az elhibázott gazdaságpolitika, a rossz tervezés, a pocsékolás és az ország uzsorakamattal való eladósítása miatt. Kiszolgáltatottságunk a nemzetközi tőkének, reménytelenné teszi a jövő generációinak helyzetét. Minden munkát végző magyar ember évi 3 és fél hónapot dolgozik ingyen adósságszolgálat és kamatfizetés formájában a nemzetközi hitelezőknek. Azoknak, akiknek megbukott az elmélete a tőkés szabadpiac önszabályozó szerepéről, az állam leépítéséről és a versenyképtelen tömegek szanálásáról. De mégis az államtól várnak segítséget: mentsék meg őket tőkeinjekciókkal az adófizető kisemberek pénzéből, netán államosítsák őket. A nemzetközi magánvagyonokra épülő pénzoligarchia receptje teljesen világos: privatizálni a hasznot, államosítani a veszteséget. Az adás okkal vetette fel azt a kérdést: van-e olyan pénzügyi rendszer, amellyel megállítható a devizaalapú eladósodásunk, amellyel a globális válság körülményei között is talpra állhat a magyar társadalom, ha saját munkájára és teljesítményére – tehát nemzeti erőforrásokra – támaszkodik? Igen, van! Csak ehhez az állam tudatos és átgondolt beavatkozása szükséges. Először: a külföldről behozott devizaalapú és magántulajdonú hitelpénz helyett át kell térni a magyar munkával fedezett közpénz kibocsátására. Ebből hitelezné a központi bank a termelő-és szolgáltatásfejlesztő programokra létrehozott állami és vegyes tulajdonú cégeket, engedélyezve a kereskedelmi váltókat. (A kereskedelmi bankoknak garanciát adva arra, hogy ezeket majd beváltja, más szóval: leszámítolja.) Ez a fajta állami pénzkibocsátás nem okoz inflációt, mert az előállított többlettermék és többletszolgáltatás értéke, a megnövekedett termelői kapacitás, az új objektumok fedeznék a kibocsátott hiteleket, így az egyensúly nem borulna fel a termelő- és a pénzgazdaság között. A munkát kereső tíz- és százezrek jutnának munkához, a segélyre szorulókból adófizető munkavállalók lehetnének. A folyamat csökkentené az állam szociális kiadásait és növelné az adóbevételeit. Ezt a pénzügyi módszert a weimari Németország egyik tekintélyes gazdasági szakértője: Dr. Wilhelm Lautenbach dolgozta ki. Memorandumát „Konjunktúraélénkítési lehetőségek beruházás és hitelbővítés révén” címmel 1931 szeptember 16-17-én vitatta meg Berlinben a Friedrich List Társaság. A módszert Németországon kívül sikeresen alkalmazták a II. világháború után Franciaországban, Japánban és Kínában Teng Hsziao Ping nagy fordulata nyomán. Bizonyítva, hogy a gazdasági és pénzügyi szükségállapot leküzdésének természetes módja nem a korlátozás, a gazdasági megszorítások erőltetése, hanem az inflációmentes nemzeti teljesítménynövelés. Mindezzel párhuzamosan választ kell kérnünk és kapnunk több kérdésre: Hogyan tűnt el a munka alapú magyar pénz, hogyan adtuk el monetáris felségjogunkat, s miért nincs a helyén az állam, a kormány és a Magyar Nemzeti Bank egészséges viszonya? Milyen nemzetközi pénzügyi erők hálójában vergődött a magyar gazdaság? Kiktől sikerült megszabadulni, s kiktől nem? Kiknek ajándékozott dollár milliárdokat ingyen a magyar nómenklatúra technokrata rétege? Az egy pénzközpontból irányított globális világrendszer mely hamis közgazdasági tételei buktak meg a világválság bekövetkeztével? Egyelőre ne legyenek illúzióink: a pénz feletti totális ellenőrzés megszerzésével a globális erők továbbra is kíméletlenül terjeszkednek, nyomulnak a kis nemzetállamok eladósítása irányába. A tőke szabad áramlása például vonatkozik a magyar termőföldekre is, s csak idő kérdése, mikorra húzzák ki lábunk alól megélhetésünk alappillérét. Tisztánlátásunkhoz haladéktalanul fel kell mérnünk: milyen káraink származnak európai uniós tagságunkból, részletesen látnunk kell veszteségeinket a nagy szivattyú működésének következményeként. Az egyenjogú, mellérendelt kis nemzetállamok szuverenitása elvesztésének története már eddig is tanulságos, magunkra találásunk az egyetlen menekülési útvonal! Ilkei Csaba

A kis nemzetállamok számára 2005 nyarán már egyre jobban látszottak az Európai Unió létrejöttének ellentmondásai, működési zavarai, az egymással összeegyeztethetetlen rendező elvek. Élesen kirajzolódott egy nemzetek feletti birodalmi struktúra és bürokrácia, amely tervgazdasági technikákkal (kvótarendszerrel), valamint adminisztratív eszközökkel történő újraelosztással kormányoz. Ebben a konstrukcióban nem érvényesül az egyenlő elbánás, a kölcsönösség, a viszonosság, valamint a valódi szolidaritás elve. A nemzetek Európája helyére a pénzvagyonosok önző uralma került. A nemzetközi pénzügyi közösség vezetői hozták létre az Európai Uniót a nagy hatalmú Bilderberg csoport segítségével. Irányítását pedig az Európai Üzletemberek Kerekasztala (European Round Table of Industrialists) nevű zárt társaság végzi. Theodore Roosevelt, az Egyesült Államok 26. elnöke, 1912-ben egy választási gyűlésen a következőket mondta: „A látható kormányok mögött trónol egy láthatatlan kormány, amely nem tartozik hűséggel a népnek, és nem ismeri a felelősséget. Az államférfi feladata ennek a láthatatlan kormánynak a megsemmisítése, a korrupt üzlet és korrupt politika közti szövetség széttörése.” Caroll Quigley, amerikai egyetemi tanár, a washingtoni Georgetown Egyetem, a Princeton Egyetem és a bostoni Harvard Egyetem professzora a globális pénzhatalom struktúrájának egyik legjobb ismerője ezt írja a pénzvagyon-tulajdonosok nemzetközi hálózatának céljáról: „… ez nem kevesebb, mint létrehozni a pénzügyi ellenőrzés olyan magánkézben lévő világrendszerét, amely képes uralni valamennyi ország politikai rendszerét és a világgazdaság egészét. Ezt a rendszert a világ központi bankjai feudális módon kontrollálnák, összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal, amelyeket a rendszeresen tartott magántalálkozókon és konferenciákon elfogadnak.” Quigley „Hálózat”-nak nevezte el a pénzhatalmat gyakorlók csoportját, amely abból a titkos társaságból fejlődött ki, melyet a birodalomépítő Cecil Rhodes angol pénzember alapított a világ akkori leggazdagabb embereiből a századforduló elején. Célja az volt, hogy az Egyesült Államok feletti brit hegemónia helyreállítása után megszerezze a világhatalmat és egy – a világ központi bankjai által ellenőrzött – modern feudális világtársadalmat hozzon létre. Rhodes évi egymillió fontot jövedelmező vagyonát Lord Rothschildra hagyta, azzal, hogy alapítson egy titkos társaságot, amely befejezi életművét. Az alapításra 1891-ben került sor: a Rhodes Társaság angliai központtal működött. Legbelsőbb irányító testületét Round Table-nak nevezték, a más országokban létrehozott helyi szervezeteit pedig Round Table csoportoknak. (Ezek ma is működnek.) A Társaság egyik legfontosabb leágazása a New-York-i Council on Foreign Relations, azaz a Külkapcsolatok Tanácsa, amelynek belső körét a Skull and Bones Order, a Koponya és Csontok Rendje alkotja. Ennek szupertitkos elitjét viszont az Order of the Quest, a Keresés rendje képezi, amely a kutatók előtt Jason Society néven ismert. A CFR tagjai a világ legnagyobb bankjai, vezető brókerházai, befektető cégei, multinacionális nagyvállalatai, biztosító társaságai, kereskedelmi kamarái, tömegtájékoztatási óriásai, a tudományos intézetek és alapítványok irányítói. A Hálózat központi intézménye, döntéshozó szerve a Háromszázak Bizottsága (The Committee of 300). Ügyintéző és a személyi kiválogatást végző szerve viszont az angol Royal Institute of International Affairs, az RIIA, a Királyi Külügyi Intézet. Politikai bizottsága a Trilaterial Commision, a TC, a Trilateriális Bizottság, amely a világrégiók közti együttműködést hangolja össze. A központi döntések végrehajtásáról a Bilderberg Group gondoskodik. Az elméleti kutatóintézetek munkáját az Oxford közelében lévő Tavistock Institute For Human Relations koordinálja, ez irányítja a Római Klubot, amelynek fiókintézménye az 1993-ban létrehozott Budapest Klub. Az adás végén a műsorvezető megállapította: „Tudom, hogy a hivatalos Magyarország ma este nem értett egyet velünk 50 percen keresztül.” Ilkei Csaba Ilkei Csaba munkái olvashatók az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában: https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=ilkei

A beszélgetésre két héttel a braziliai Porto Alegrében megrendezett ötödik Szociális Világfórum és a svájci Davosban megtartott hagyományos Világgazdasági Fórum után került sor. Porto Alegrében tehetetlenül nyugtázták a köztudott tényt: a nyugati világ pénzarisztokráciája egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza a világ nagyobbik részét. Álságos képmutatás, hogy a demokrácia és az emberi jogokért folytatott harcot használják fel további piaci stratégiai előnyök szerzésére. Pedig a demokrácia csak átlátszó technika a pénzhatalom bábfiguráinak mozgatására. A nemzetközi magánvagyonokra épülő globális pénzoligarchia és titkos szervezeteik legfőbb eszköze az eladósítás kamattal, uzsorakamattal. A fizetésképtelen kis nemzetállamok szuverenitása, szabadsága, földje és kultúrája ettől kezdve már csak illúzió. Davosban a nagykapitalista világ gazdasági és pénzügyi elitje szabványosan megtárgyalta a szokásos témákat: szegénység, környezetpusztítás, a harmadik világ országainak reménytelen lecsúszása, a felzárkóztatás esélyeinek romlása. Kivitelezhetetlen ötletek hangzottak el, morzsák hullottak a kalapokba, s mintha dolgukat jól végezték volna, hazatértek az előkelőségek, majd másnap kapitalistaként ott folytatták, ahol abbahagyták: piacvásárlás, elbocsátás, hitelnyújtás, az uzsorakamat behajtása. Ez a globalizáció, amelynek útjából nincs kitérés. Fogalmak és ténymegállapítások a beszélgetés jobb megértéséhez. Atlanticizmus: az individualizmus elsőbbségét érvényesíti, megtestesítve a gazdasági liberalizmus és a protestáns típusú demokrácia fölényét a mindenkori politikával szemben. A tengeri hatalmakból nőtt ki, az USA és Nagy-Britannia szimbolizálja. Eurázsizmus: a keleti morál jegyében akarja egyesíteni a nagy eurázsiai népeket, a nemzeti önállóság és a történelmi idealizmus közösségi szellemében, szemben a föniciai anyagiassággal, az individualizmussal és a megtévesztő áldemokráciával. Az Új Világrend totális globalizációjával és a mindent átfogó amerikai univerzalizmussal szembesíteni kell a nemzeti szükségleteket, érdekeket és értékeket. Amerika – a nemzetközi pénzügyi világ képviselője – a Szovjetunió felbomlásával behatolt az eurázsiai vákumba és azóta igyekszik megszilárdítani geopolitikai pozícióját, megakadályozva új geopolitikai erő létrejöttét. A központilag kormányzott világállamban nem a választott vezetők irányítanak, hanem a pénzhatalom, amelynek igazi ereje a pénzrendszer feletti ellenőrzésből ered. A demokrácia csak alibi, üres rituálé, a politikus kiszolgálók mozgatásának bábtechnikája. A szabadkőművesség szerint nem a nemzeti uralkodó dinasztiáké, nem a születési arisztokráciáé a főhatalom, hanem a szabadkőműves pénzoligarchiák által kiválasztott elité, amely demokratikus technikákkal biztosítja a pénzarisztokrácia önkényes uralmát. A magán pénzvagyonok rejtőzködő világrendszere a demokratikus államok ellenőrzése alól kivont központi bankok segítségével és titkos megállapodásokkal uralja az egyes államok gazdaságát és politikai rendszerét. A hálózat nem tartozik felelősséggel a népnek és a népképviseletnek. Drábik szerint kétféle gazdaság van: az elsődleges termelő gazdaság és az arra rátelepült pénzgazdaság. Ez utóbbi a forgalmon, a fogyasztáson és a gazdasági közvetítő közeggel – a pénzzel – való spekuláción alapul, célja nem a szükségletek kielégítése, hanem hogy a pénzből még több pénzt állítson elő. A magántulajdon természetes tulajdon, amennyiben a tulajdonos személyesen működteti és benne az ő személyes teljesítménye testesül meg. Ám a magántulajdon természetellenes, ha a működtetők és a tulajdonos haszonélvezők különböző személyek, mert egy értéket elő nem állító, parazita réteg számára biztosítja a tulajdon működtetéséből származó hasznot. Erre az élősködő anonim tulajdonlásra nincs szükség. Mindkét rendszerben: az állam szocialistában és a pénz monopolistában a hatalmi elit tartja kezében az ellenőrzést. Az egyikben az államot, mint erőszakszervezetet használja uralma gyakorlásához, a privát rendszerben pedig a magán pénzmonopóliumot és az azzal járó pénzügyi kényszerítő eszközöket. A „piac uralma” azonban csak álca, mert nem a gazdasági szereplők gazdasági esélyegyenlőségén alapul a piaci verseny, hanem a magánpénz-monopólium tulajdonosainak szűk körű mechanizmusán. A beszélgetés további fejezetcímei: - A párisi Grand Orient szabadkőműves páholy első kísérlete az egységes Európa létrehozására; - Az illuminátus rend; - Szabadkőműves páholyok és központok; - A háttérhatalom világstratégiája, világállam, világkormány; - A pénzkartell 500 legnagyobb családja; - A globális hálózat háttérintézményei, nemzetközi szervezetek és bankok. Ilkei Csaba Kapcsolódó irodalom: Ilkei Csaba: „Szabadkőművesek, papok, bankárok, titkos szervezetek”, 2016, Országos Széchenyi Könyvtár, Magyar Elektronikus Könyvtár. https://mek.oszk.hu/15000/15066

Három évvel a New-York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyainak lerombolása után sem tudjuk: mi is történt pontosan. 2001. szeptember 11. óta minden idők egyik legnagyobb agymosási akciója zajlik, hogy elhitessék a világgal az al-Kaida-bin Laden összeesküvés elméletét, azt, hogy a támadást egy afganisztáni barlangban bujkáló, független terrorista csoport tervelte ki és vitte végbe. Az amerikai hatóságok már 2002 januárjában leállították a nyomozást, Bush elnök pedig titkosíttatta az iratokat. Mégsem biztos, hogy az igazságra 50 évet kell várni. Mathias Bröckers alig ismert, agyonhallgatott könyve, „Összeesküvések, összeesküvés-elméletek és szeptember 11 titkai” címmel jelent meg nálunk 2003-ban. Többek értő véleménye szerint a manipulált, ellentmondásos információk, a titkosszolgálatok és a titkos társaságok manőverei mögött valóban sötét összeesküvés húzódik. Nem összeesküvés elmélet, amelyet akkor gyártanak, amikor az ok-okozati összefüggés nem bizonyítható logikus, értelmes, tényszerű alapon. Sokkal inkább sötét összeesküvés az Egyesült Államok geopolitikai érdekeinek megfelelően a közép-ázsiai olajtartalékok feletti ellenőrzésért és azon kábítószerpiac megőrzéséért, melynek hasznából – egyebek között – az USA külpolitikáját finanszírozzák. Köztudott az is, hogy Bush és a bin Laden család évtizedes üzleti kapcsolatban állt egymással. A történelemben 50 évet kellett várni a világnak arra, hogy kiderüljön az Egyesült Államok legnagyobb II. világháborús veszteségének igazi oka. A Pearl Harbor-i flotta katasztrófát az amerikai hatóságok provokálták ki, napra, órára pontosan tudtak a „meglepetésszerű” japán támadásról, de nem avatkoztak közbe, mert a támadás okot szolgáltatott arra, hogy belépjenek a II. világháborúba. Lehet, hogy valami hasonló történt 2001. szeptember 11-én New Yorkban? Több jel mutat arra, hogy az Afganisztán és Irak elleni háborút már korábban megtervezték. Csak kellett egy „váratlan” merénylet, hogy az egyébként háborúellenes amerikai néppel elfogadtassanak – Ramsfeld védelmi miniszter szavaival – egy „vélhetően generációkon át tartó háborút” a terrorizmus elleni harc címszava alatt, amely természetesen arra is jó, hogy eltakarja az Egyesült Államok belső társadalmi és gazdasági gondjait, a vezető elit példátlan botrányait és hosszú távú profitot biztosítson a hadiiparnak és a vezető bankvilágnak. Egy 1996-os közvélemény kutatás szerint az amerikaiak 74 százaléka – azaz négy polgárból három – azt hiszi, hogy az Egyesült Államok kormánya rendszeresen folytat titkos és összeesküvés jellegű tevékenységet. Miért, s mi ennek a tényleges alapja? Milyen titkos szervezetek működnek az USA-ban? Miért kell a titkosság? 1992-ben az Irán-kontra ügyet vizsgáló, az adás idején demokrata elnökjelölt: John Kerry volt a terrorizmus, a kábítószerek és a nemzetközi műveletek bizottságának vezetője. Nem akarta elhinni, hogy a CIA kábítószert csempészett az országba, s az ebből az üzletből származó dollármilliókból finanszírozza saját tevékenységét. A CIA igazgatója azonban meglepetésre így válaszolt Kerrynek: „Igen, uram, miután az Önök szenátusa sohasem járulna hozzá, hogy megkapjuk azt az összeget, amelyre szükségünk van geopolitikai befolyásunk stabilizálásához összesen 50 országban, kénytelenek vagyunk más bevételi forrás után nézni. A magas profitarány révén a kábítószerüzlet éppoly alkalmas erre, mint a fegyverkereskedelem, mindenekelőtt akkor, ha mindkét szemben álló félnek szállítunk …” Ilkei Csaba

Bevezető gondolatok a Drábik Jánossal folytatott beszélgetésekhez: A politika egyre inkább a látszatok világa. Semmi sem az, aminek mutatja magát. A láthatatlan háttérhatalom bábfigurákat mozgat: felemel és elsüllyeszt; legnagyobb fegyverével: a pénzzel mindent és mindenkit meg tud venni. A világot egészen más személyek kormányozzák, mint ahogy azt a kulisszák mögé nem látók képzelik. A jelszavak: globalizáció, liberalizáció, dereguláció, privatizáció. Míg a felszínen a nemzeteket megosztó és gyengítő többpártrendszerű álságos demokráciák manipulált nyilvánossága előtt versengenek egymással a bábként mozgatott politikusok, addig a nemzetközi magántőke láthatatlan és titkos szervezeteiben néhány kiválasztott a pénz és a tömegtájékoztatás feletti ellenőrzés jogának megszerzésével eldönti a kis nemzetek sorsát, mindenekelőtt az uzsorakamatra adott hitelekkel és az ellenőrizhetetlen, kiszámíthatatlan nemzetközi szervezetekbe kényszerítés könyörtelen diktátumaival. A nemzetek feletti „kerek asztaloknál” aztán a globális hálózatok megbízottaival találják szemben magukat a kis nemzetek becsapott képviselői, akik csapdába kerülve, birka módon szavazzák meg nemzetük szuverenitásának feladását, hazájuk hosszú távú gazdasági - pénzügyi eladósítását. (Lásd a lisszaboni szerződés valódi tartalmát és hatását.) Alapfogalmak Drábik János jobb megértéséhez: A globalizáció: a tőke és a szabadpiac korlátozatlan uralmából származó - társadalmi, gazdasági, kulturális, szociális és más - egyenlőtlenségek sora, amely következményeiben emberellenes, közérdekellenes, az életet piaci kérdéssé silányítja, s elosztási viszonyaival mélyen sérti a társadalmi igazságosságot, kiszolgáltatva és megalázva a peremre szorult, lecsúszott versenyképtelen tömegeket. A világkormány: a hatalomgyakorlás privatizált formája. Integrálja és aláveti az egyes államok hatalmi elitjét. A pénzbirodalmi kontroll kiterjed a nemzetállamok kormányaira, törvényhozó és végrehajtó szerveire. A hatalom privatizálása azt jelenti, hogy az "egy ember, egy szavazat" elven létrejövő számbeli többséget kiszorítja a gazdasági és pénzügyi erőfölényen alapuló többség, így a szervezett magánhatalom a közhatalom fölé kerekedik, s a közvélemény befolyásolásával, tudatos megtévesztésével érvényesíti akaratát. A nagyobb érdekérvényesítési többség mindenkor uralja a demokratikus számbeli többséget! A piac: a szervezett pénzügyi hatalom szolgáltató intézménye. A háború: a gazdasági erőforrások és a vagyonok átcsoportosításának eszköze. A neoliberalizmus: a szabadsággal való visszaélés szabadsága, mely a köztulajdon ellenőrzött és felelősségteljes irányítása helyett a pénztőke korlátlan társadalmi felelőtlenségét teszi elfogadottá az információs monopóliumok útján. A libertarianizmus: a liberalizmus szélsőséges irányzata, a szabályozatlan piacgazdaság és a maximális egyéni haszon gátlástalan híve, amely eltörölné a jóléti szolgáltatásokat és privatizálná a közösségi ellátó rendszereket. Minden gazdasági és pénzügyi túlkapás lehetséges, ha az megfelelő haszonnal kecsegtet. Ami profitáló, az a jogrendszer számára akkor is megengedett, ha egyébként nyilvánvalóan erkölcstelen és etikailag elítélendő. A nemzetközi pénzintézetek és multinacionális nagyvállalatok magánvagyonára épülő pénzoligarchia tehát kormányok felett álló globális hatalom, amely egyúttal - a nyilvánosságot és a demokratikus döntéseket kerülő - titkos szervezetek központilag irányított hálózata is. Ennek a világhatalomnak legfőbb eszköze a pénz és az eladósítás uzsorakamattal. A pénzuralom alapjain terjeszkedő neoliberális világrend leggyakoribb áldozatai a kis nemzetállamok, melyeket antidemokratikusan létrehozott, ellenőrizhetetlen nemzetek feletti szervezetekbe kényszerítenek be, így például banki-, pénzügyi-és kereskedelmi szervezetekbe. Létrejön a globalizált jog, a nemzetközi igazságszolgáltatás, rendőrség, hadsereg; eltűnnek a korábbi dinasztikus és nemzeti középosztályok, helyükbe új kasztok lépnek: a pénzoligarchia, a gazdasági háttérhatalmat kiszolgáló politikai és államigazgatási osztály, a bérből és fizetésből élők, alkalmazottak, segélyezettek, eltartottak, lecsúszottak. A folyamat legfőbb finanszírozói a nemzetközi pénzintézetek és bankok, amelyek biztosítják az agymosó médiaháttér intézményeinek működését, bekebelezik a közvélemény-formálás szervezeteit, gondoskodnak az együttműködő helyi uralkodó csoportok megvásárlásáról, a magánérdekeket kiszolgáló technokrata vezetők irányító pozícióba helyezéséről, pártok, politikusok, választási kampányok támogatásáról a birodalmi érdekeknek megfelelően. Ilkei Csaba

A hetvenes évek végén tette közzé a Római Klub „A Növekedés korlátai” című nagy hatású tanulmányát. Többeket rádöbbentett arra, hogy a globalizálódó kapitalizmus tarthatatlan, összeomlása szükségszerű. Magyarországon 2003-ben megjelent egy akkor 76 éves közgazdász, informatikus, politikus: Síklaky István (1927-2005) könyve: „Létbiztonság és harmónia”. Azzal az ajánlással küldte el nekem, hogy kötete egy természetes és józan társadalom hazai megvalósításának tervét tartalmazza. A humanista értelmiség számára egyszer eljön a cselekvés órája. Könyve az e pillanatra való felkészüléshez kíván hozzájárulni. Azt kérdeztem tőle: melyik lesz ez a történelmi pillanat, s mikor? Az ország kiárusítóitól, az újgazdag menedzserrétegtől hamar megkapta a fölényeskedő kritikát: „populista fantazmagória”. Az Orbán-Torgyán kormány (1998-2002) után Medgyessy Péter kormányzása idején (2002. május 27 - 2004. szeptember 29) vagyunk: tarol a tőke szabad áramlása, válságban a nemzetgazdaság, az ország kiszolgáltatottsága napról napra nő, a magyar érdekeknek nincs igazi képviselete. A baloldali liberális közgazdászok a privatizáció felgyorsításával akarják ismét profitérdekeltté tenni a tőke és a szabadpiac meghatározó erőit, a magánvagyonokra épülő nemzetközi pénzintézeteket és a multinacionális nagyvállalatokat. Ezért kell takarékoskodni, visszafogni a beharangozott jóléti rendszerváltás lépéseit, a béreket, a nyugdíjakat, a szociális juttatásokat, a belső fogyasztást, s ezért kell határozott nemet mondani a lecsúszottakról, a versenyképtelenekről gondoskodni akaró állam ideájának. És ekkor jön a civil politikus Síklaky, aki azt állítja könyvében, hogy sem a GDP, sem az export és a beruházás növekedése, de a külföldi tőke beáramlása sem jár együtt az általános jóléthez való közeledéssel. Ellenkezőleg: a gazdagok tovább gazdagodnak, a szegények tovább szegényednek. A tőke az állam fölé kerekedik, a gazdasági háttérhatalmak egységes világuralomra törekszenek, a globalizáció ember-és közérdekellenes módon felszámolja a kis nemzetállamokat, s miközben tönkreteszik a természetet, az élet ökológiai alapjait, - újragyarmatosítják a földrészeket. Ezért is van szükség új gazdaságtanra, társadalmi berendezkedésre, a természethez való visszatalálásra a létbiztonság és a harmónia jegyében, - hangsúlyozza Síklaky, hivatkozva Drábik János jogász, író, szerkesztő tanulmányaira is. Ők ketten mutatnak rá a lényegre: a., Az állandó gazdasági növekedés lehetetlen, ökológiai és szociális katasztrófához vezet. A GDP hamis mutatója a társadalmi összteljesítménynek, mert ez a tényszám az összpénzforgalmat fejezi ki. b., A tőke szabad áramlása nem segít és nem kívánatos. Mert egyre nehezebb megszerezni és megtartani a vándorló tőkét, amely nem feltétlenül abba az ágazatba ruház be, amely a leghatékonyabb a nemzetgazdaságokban. c., Hamis feltételezés az, hogy a minél több export, tehát a minél pozitívabb külkereskedelmi mérleg vezet a jóléthez, tekintet nélkül a belföldi fogyasztók érdekire. Ezzel szemben Síklaky szerint a létbiztonság és a harmónia megteremtéseinek eszközei a következők: 1., A gazdasági szuverenitás, a pénzügyek feletti állami főhatalom megszerzése. Ehhez módosítani kell az MNB-ről szóló törvényt. 2., A társadalom nagy többségének érdekeit szolgáló adórendszer, szociális ellátás, külkereskedelem, egészségügy, oktatás, kutatás-fejlesztés, a gazdaságos termelésbővítés finanszírozása. 3., Nemzeti érdekeinkkel szemben álló nemzetközi kötelezettségeket nem szabad vállalni, az ilyen korábbi szerződéseket fel kell mondani. 4., Nem a növekedés az elsődleges, hanem az export és a belső piacra való termelés összhangjának megteremtése után a stabilitás, a biztonság, a minőség javítása, az ökológiai követelmények teljesítése. 5., Ehhez a gazdaságpolitikához társadalmi kontroll kell, amely lehetetlenné teszi, hogy elfogadjuk az „erkölcstelen, de jogszerű” felfogást, s azt, hogy „más a választási program és más a kormányprogram”. 6., A legsürgetőbb feladat annak megelőzése, hogy „az országunk kiszolgáltatottságának fenntartásában érdekelt erők kárt tegyenek gazdaságunk döntő területein. Ennek eszközei: egy földvédelmi és egy munkahelyvédelmi törvény, ezek egyúttal megindítják az egészségesebb tulajdonszerkezet kialakulását is.” Kérem, döntsék el: mennyire volt illuzionista a szerző, s maradt e némi tanulsága napjaink számára. Ilkei Csaba

A mai napig sem sikerült felszámolni azt az amorális állapotot, hogy nem távoztak a közéletből sem az 1990 előtti állambiztonság hivatásos állományának tagjai, sem a volt hálózati személyek. Gátlástalanul hazudozás folyik a különböző televíziókban, egyrészt azért, mert arra képezték ki őket, hogy tagadjanak az utolsó utáni pillanatig, másfelől azért, mert nincs tisztességes kontroll, így a néző nem tudja: mi az igazság. De a műsorvezetők többsége is felkészületlen, politikai megbízóik lózungjait ismételgetik, képtelenek érdemi vitába bocsátkozni. Mintha egy egész ország feledkezne meg szomorú történelmének tényeiről. [ Emlékeztetőül: 1953 júniusában, az ÁVH hatalmának csúcspontján a börtönökben 40.734 elítélt, internált, letartóztatott tölti büntetését, közülük a dolgozó rabmunkások száma: 28.032. Az állambiztonsági szervek csaknem 1.2 millió embert figyeltek meg. 1950 márciusától 1953 júniusáig az ÁVH több mint egymillió büntetőeljárást kezdeményezett az ügyészségeknél, azok a bíróságokhoz 650 ezer vádiratot nyújtottak be, melynek nyomán 390 ezer elmarasztaló ítélet született. 1951-től 1953 júniusáig kihágási ügyekben a rendőrség 850 ezer büntető határozatot hozott. Öt év (1948-1953) alatt csaknem 400 ezer parasztot ítéltek el kizárólag „közellátási bűntett” címén, (kulákok). Kitelepítettek 13 ezer „osztályidegen” embert. Sokan bírósági ítélet nélkül tűntek el, egyesek a Szovjetúnióba hurcolva büntető táborokba kerültek. Akik ellen nem tudnak vádat emelni, azokat őrizetbe veszik és internálják. Összehasonlításképpen: 1914-ben, amikor Magyarország összlakossága 21.585.829 volt, mindössze 12.911 elítélt volt börtönökben!] Ismét szóba kerül: az ÁBTL-nek, mint iratokat őrző levéltárnak, nincs joga ellenőrizni az iratokat keletkeztető titkosszolgálatokat: mit tesznek, vagy mit nem tesznek szabályosan az iratokkal, amíg azok a szaklevéltárba kerülnek. Így tárulnak fel sorra a törvénytelen „letéti” helyek, a rejtett fiókok, például a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának páncélszekrénye, ahol elkülönítve őrizték Medgyessy Péter érintett miniszterelnök dossziéinak egy részét. S amíg az ÁBTL szerepe csak formális, addig kalóz módon virágzanak a magánarchívumok, amelyekbe – gyakran a tartótisztek által – kilopott iratok kerültek. Mivel kecsegtetett igen rövid idő alatt 2007-ben az un. Kenedi Bizottság szakértői feltáró munkája a Gyurcsány kormány megbízásából? – ezt is megvitatták a stúdió beszélgetés részvevői, hangsúlyozva azt a máig jogos igényt: tisztán kell látni a pártállami struktúrát: milyen elvek és utasítások szerint működtek a titkosszolgálatok 1990 előtt, fentről lefelé a párt-és kormányhatározatok szerint, a felelősség sorrendjében. Az átvilágítási törvény hiányosságai és megtévesztő eredményei félrevezették a közvéleményt, a figyelemelterelést szolgálták, nem a múlt tisztázását. A tartótisztek a bíróságok előtt hazudoztak összevissza, mentették egykori beszervezettjüket, az un. szakértők – régi állambiztonsági tisztek - pedig jól megfizetett módon végezték szerecsenmosdató feladatukat. A kutatók munkája nyomán feltárt és megnevezett érintett személyek lelepleződésének pedig semmilyen következménye nem volt és a mai napig sincs, karrierjüket tovább építették jobboldali pártok és kormányok. Köztük került szóba többek között „Krakus” és „Gyula” ügynök, vagy Szokolai Zoltán („Havasi”), aki MDF képviselőként a Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke lett, majd amikor hamis gombnyomogatóként (más szavazati lehetőségének jogtalan kihasználásáért) lebukott, s távoznia kellett a parlamentből, Boross Péter belügyminiszter ölelte keblére és alkalmazta a BM-ben saját kabinetirodájának munkatársaként. Zavartalanul épültek 1990 után is a hálózati személyek életútjai a súlyosan fertőzött MÚOSZ-ban is. A KGB felügyelte prágai központú Nemzetközi Újságíró Szervezet (NÚSZ) legaktívabb tagjaként a Magyar Újságírók Országos Szövetsége a BM III. Főcsoportfőnökség szoros befolyása alatt működött, elnökségi tagjai, bizottsági vezetői, hivatali apparátusa többségének beszervezésével Róbert (Róth) László elnöktől (belügyi hírszerző szt-tiszt) Oláh Éva ügynökig („Fekete Edit”) csaknem 40 kiemelt hálózati személy közreműködésével, élükön a Szovjetúnióban tanult és kiképzett elvtársakkal. Ilkei Csaba állambiztonsági könyvei az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában olvashatók: https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=ilkei

Magyarország társadalmi, gazdasági, pénzügyi, továbbá szellemi, lelki, morális leépülésének, elszegényedésének valódi okai nem a jelentéktelen és kisszerű hazai politikai pártok csatározásai körül keresendők. A bábokat máshonnan mozgatják, a sakktáblák játszmáit máshonnan irányítják. Többször hangsúlyoztam már alaptételemet: a nemzetközi pénzintézetek és multinacionális nagyvállalatok magánvagyonára épülő pénzoligarchia kormányok felett álló globális hatalom, amely egyúttal – a nyilvánosságot és a demokratikus döntéseket kerülő – titkos szervezetek központilag irányított hálózata is. Ennek a világhatalomnak legfőbb eszköze a pénz és az eladósítás uzsorakamattal. Így van ez 1891 óta, amikor Lord Rothschild angliai központtal létrehozta a Rhodes Társaságot és annak legbelsőbb irányító testületét, a Round Table-t, teljesítve ezzel Cecil Rhodes angol pénzmágnás azon végakaratát, hogy a világ legnagyobb bankjai által ellenőrzött modern világtársadalmat hozzanak létre. A pénzuralom alapjain terjeszkedő neoliberális világrend leggyakoribb áldozatai a kis nemzetállamok, melyeket antidemokratikusan létrehozott, ellenőrizhetetlen nemzetek feletti szervezetekbe kényszerítenek be. Az uzsoracivilizáció tendenciája tartósan megmutatkozik a következő ellentétekben: - termelőgazdaság helyett pénzgazdaság, - teljesítmény helyett spekuláció, - emberközpontú gazdaság helyett pénzközpontú, - ellenőrzött közhatalom helyett ellenőrizhetetlen magánhatalom, - érdemi, tartalmas demokrácia helyett formális és kiüresedett demokrácia. A pénzoligarchia által kiválasztott elit igazi hatalma a pénz feletti korlátlan ellenőrzésből fakad. 1913-ban sikerült rávenni az amerikai törvényhozást, hogy adja át az ország pénzkibocsájtási jogát, hitelrendszerét a Federal Reserve Bank (FED) nevű magántulajdonban lévő központi banknak. Így szabadult meg a pénz a kötelező aranyfedezetétől. S az amerikai elnökök fölött azóta trónol a magántulajdon kiszámíthatatlan háttérhatalma, amely ellentmondást nem tűrő befolyását Kelet-Európa leigázásával tervezi tovább építeni. Ehhez azonban szüksége van a nemzeti elitek árulására, behódolására, például a nemzeti vagyon kiárusításával, az állami vállalatok tönkretételével, külföldieknek történő átjátszásával. A harmadik világháború elmaradt, szerepét a pénz pusztító ereje vette át, érvényesítése a globalizációval zajlik. Akinél a pénz van, az terjeszkedhet. Mindezzel szemben dolgozta ki a Nemzeti Összefogás Programját a beszélgetés egyik részvevője: Mándoki Andor, akkor 86 éves mérnök-közgazdász, kifejtve, hogy idegenek helyett a magyarok érdekeit szolgáló új gazdaságra van szükség. Elég volt abból, hogy 1990 óta kergetnek adósságcsapdába a befektetők, a multik, a bankárok. Hitelek felvételére kényszerítenek, uzsorakamattal sanyargatnak, követelik a gyenge forintot és az inflációt, s végül a földjeinket akarják megszerezni. Egy túlprivatizált országban túlteng a külföldi tőke és aránytalanul nagy a befolyása, érdekeit sajnos érvényesíteni tudja a törvényhozásban is. A spontán privatizáció, a vagyonátmentés, az olajszőkítés, az eladósítás után nem épülhet a jövő generációinak terhére az Új Világrend Magyarországon még több hazugsággal, népbutítással, anarchiával. De nekünk nem kellett a Milton Friedman, Nobel-díjas közgazdász ajánlotta elmélet és módszer sem – amit Drábik János pártfogolt -, helyette ránk ragasztották a konvergencia programot. Minden áron és eszközzel, figyelmen kívül hagyva egy elszegényedett, testileg, lelkileg, szellemileg, morálisan leépült társadalom teherbíró és öngondoskodó képességét, megannyi szociális segélykiáltását. Majd jött a megváltó gondolat: a mélypontról való kilábalást az uniós csatlakozás jelenti. Ma ott tartunk, hogy már tegnap ki kellett volna lépnünk. De az értelemellenes, abszurd agyament gondolkodás abnormális gátlástalansággal és páratlan médiatámogatással rohan tovább a teljes felbomlás és pusztulás felé. Ilkei Csaba

Thomas Jefferson, az Egyesült Államok 3. elnöke mondta a magánpénzrendszerrel való visszaélésről: „Polgáraink nem látják világosan bajaink igazi okát. Mindennek tulajdonítják, kivéve igazi okozójának: a bankrendszernek. Őszintén hiszem, hogy a bankok veszélyesebbek, mint a fegyverben álló hadseregek. Olyan pénzek elköltése befektetés címén, amit majd utódainknak kell megfizetniük, nem egyéb, mint nagy tételben szerencsejátékot űzni jövőnk rovására.” Csak az uzsorajövedelmet biztosító magánpénz teremtés és kamatmechanizmus megszüntetésével lehet áttérni a közpénzrendszerre, a demokratikus állam és társadalom ellenőrzésé alá vonva azt. Másképp nem lehet megszabadulni a ránk telepedett pénzmonopólium jelenlegi diktatúrájától, amely demokratikus formák és látszatok mögé bújó arctalan hatalom, könyörtelenül leigázza és megalázza a kis nemzetek kiszolgáltatott polgárait, az egyenlőtlenségek sorához vezet, a versenyképtelenek tömeges elszegényedéséhez, testi, lelki és szellemi nyomorához. A liberalizmus - a globális pénzügyi hatalom filozófiájaként – ma minden egyes egyén, polgár szabadságáról és autonómiájáról beszél, de ténylegesen csak az erősek, a vagyonosok korlátlan egyéni szabadságát és autonómiáját segíti érvényesülni a társadalmi, politikai és gazdasági élet gyakorlatában. Korlátozásra pedig nem hajlandó. Az állam szinte minden újraelosztó, a gyengéket védelmező szociális tevékenységét fel akarja számolni. „Akinek van pénze, annak van szabadsága, akinek nincs pénze, annak tényleges szabadsága sincsen.” Akik pedig a munkán és az értékteremtő termelőtevékenységen alapuló közpénzrendszer visszaállítását szorgalmazzák és felelősen, kellő előrelátással gondolkodnak a kis nemzetállamok jövőjéről, azok ma könnyen megkapják a populista jelzőt, ha pedig ugyanezt a másik oldalon teszik, akkor ők a szociális bozótharcos jelzőt kapják. Az adás meghatározó tartalmi részei: - Drábik János könyvei: „Uzsoracivilizáció” (I.-III.), „Új világrend? Világzsákutca!” és „A pénz diktatúrája”. - Cecil Rhodes pénzhatalmi hálózatának kialakulása és változásai napjainkig; hogyan hozta létre a nemzetközi pénzügyi közösség az Európai Uniót, amelynek tényleges irányítását az Európai Üzletemberek Kerekasztala („European Round Table of Industrialists”) nevű zárt társaság végzi a nagy hatalmú Bildelberg csoport segítségével. - A Komintern és a Kapintern közös forradalmának rejtett titkai; milyen hatással volt Sztálin gondolkodására három elfelejtett ember: H. G. Rakovszkij (eredeti neve: Chaim Rakover), a francia Gavril G. Kuzmin (René Duval) és a lengyel származású dr. Josef Landovszkij? Mennyire befolyásolták a II. világháború alakulását? - A Wall Sreet kiemelkedő reprezentánsai (a Rockefellerektől a Warburgokig) hogyan segítették hatalomra támogatásaikkal Hitlert és pártját, hogyan lett a Reichsbank elnöke és gazdasági csúcsminiszter Hitler mellett a Wall Street megbízottja: Hjalmar Schacht, aki nyíltan vallotta magáról, hogy szabadkőműves? Ilkei Csaba

Legnagyobb tartalékunk az alig használt emberi agy. Próbáljuk is tréningekkel nagyobb munkára késztetni, még több információt elhelyezni, előhívni; javítani a memóriánkat, programozni, differenciálni, koncentrálni gondolkodásunkat. Ez a hasznos agykontroll. A politikai propaganda az agymosást használja, a reklámipar a puha agykontrollt. Mindezekről nyíltan beszélünk. Ám van, amikor a tudatbefolyásoló agykontroll a hatalom eszköze. Hozzájárulásunk nélkül alkalmazza azt, hogy magatartásunkat megváltoztassa. Milyen eszközökkel? Drogokkal, vegyszerekkel, elektronikus eszközökkel, elektrosokkal, trauma okozásával, kínzással, hipnózissal, szuggesztióval, implantátumoknak a testbe való beépítésével. Továbbá: műbolygós megfigyeléssel, elektromágneses érzékelő rendszerek számítógépes elemzésével, besugárzással, mikrohullámú eszközök és akusztikus fegyverek bevetésével; megfigyeléssel, lehallgatással, telefonzaklatással, internet ellenőrzéssel, megfélemlítéssel és a sornak még nincs vége. Az áldozatok, a célszemélyek többségének élettörténete valamilyen politikai, katonai, hírszerzési vagy kémelhárítási szervezethez kapcsolódik, de ma már nemcsak az állami szervezetek rendelkeznek e technológiával, hanem a magánvagyonokra épülő vállalatbirodalmak, pénzügyi hatalmasságok is, nem különben bűnöző csoportok, vallási szekták, fanatikusok, az ideg-és elmeorvoslás kísérleteivel visszaélők is. Ne higgyük, hogy az agykontroll technológiai fegyverei csak a terroristák ellen vagy a pedofil bűnözők ellen használhatók fel. Bármely ország lakossága ellen. Nem kell szükségszerűen kioltani a szabad polgárok életét, elég, ha megfigyelik, ellenőrzik, befolyásolják, manipulálják és végül biorobottá alakítják át őket. A végső cél: az emberi tudat módosításával a társadalmi és gazdasági világrend teljes átalakítása egy szűk elit érdekében. Fejezetcímek az adás tartalmáról: 1., Drábik János könyve: „Tudatmódosítás. Az agy megerőszakolása.” 2., Akik először használtak tudatmódosító módszereket. 3., A folyamat, amiben az ember idegen akarat vak és engedelmes eszköze. 4., A programozás szintjei. 5., A tudatbefolyásolás módszerei és összetevői. Tudatellenőrző taktikák. 6., A tömegtájékoztatás kulcsszerepe. „Ma a tömegtájékoztatás csak azt tudatja velünk, amit a szervezett közhatalom és a szervezett pénzhatalom tudatni akar a közvéleménnyel.” 7., A II. világháború végén Allen Dulles és hírszerzői még Svájcban felvették a kapcsolatot a német tudósokkal, így nemcsak rakétatervezők, de orvosok is kerültek az USA-ba, hogy folytassák az agykontroll kísérleteket. 8., 1977-ben a New York Times munkatársai kétezer oldalas dokumentum gyűjteményt állítottak össze azokról a félelmetes kísérletekről, amelyek az emberi viselkedés befolyásolásával és az emberi tudat módosításával kapcsolatban folytak. 9., Az NSA (National Security Agency), a Nemzetbiztonsági Ügynökség tevékenysége; milyen módszerekkel történik a vezetők, politikai tisztségre pályázók, újságírók, média személyiségek zavarása kritikus döntések meghozatalakor. 10., Miről árulkodnak az „elnöki modellek”? Gerald Ford kedvelte a gyermekpornográfiát, id. George Bushnak pedofil hajlamai voltak, Hillary Clinton izgalomba jött egy szex rabszolga lány látványakor; de feljegyezték Pierre Trudeau kanadai miniszterelnök, Dick Cheney alelnök, Robert C. Byrd szenátor és Henry Kissinger különös hajlamait is. Ilkei Csaba Ilkei Csaba könyvei az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában: https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=ilkei